Életjel

Drágáim!

   mennyire szégyenlem magamat, amiért hirtelen se szó, se beszéd, eltűntem. Minden nap eszembe jutottatok, de egyszerűen annyi mindent kell csinálnom, tanulnom, otthon segítenem a házimunkában, hogy egyszerűen leülni sincs néha időm, amikor pedig odáig jutok, hogy magamra is fordítok egy kis időt, meg kell értsetek, inkább olvasok kicsit egy könyvből, vagy valami nyugtató kikapcsolódást választok.

Egyszerűen elmondani sem tudom,

Mexico

   De mivel a lelkiismeretem nem hagy nyugodni, hogy olyan történésnek voltam az oka, amit sosem akartam, hogy bekövetkezzen, eldöntöttem, mi lesz a továbbiakban. Imádok írni, szinte már a lételemem, ezért sosem tudnám letenni a tollat, és mivel most nagyon nehéz összeegyeztetni a magánéletemet a blogolással, arra a döntésre jutottam, hogy az elkövetkezendő időben kéthetente fogok részt publikálni.

   Tudom, ha a tekintetetekkel ölni tudnátok, már rég halott lennék, de muszáj valamilyen kompromisszumra jutnom magammal. Nagyon fontosak vagytok nekem, és sosem fordulna meg a fejemben, hogy abbahagyjam az írást, ezért gondoltam, hogy ez a rendszer működőképes lenne.

   Persze például a téli szünetünk hosszúsága megfelelő arra, hogy akkor minden szombaton hozzak egy részt, de az iskolaidőben mindenképp visszaállok a kéthetes közzétételre. Így könnyebb nekem is koncentrálnom az írásra és a magánéletemre, Ti sem maradtok olvasnivaló nélkül, és mindannyian megnyugodhatunk, hogy ez a felállás elfogadható. :)

Remélem, azért nagyon nem haragszotok rám! :)

Legyen szép hétvégétek!

Puszillak Titeket,

Adriana