Hola Kedveseim!
Újra szombat, így újra egy részt tárok elétek, amihez egyébként most – furcsa módon – nem is nagyon tudok hozzáfűzni sok mindent.
Köszönöm szépen a pipákat, kommenteket és feliratkozókat! Nagyon hálás vagyok Nektek!
Jó olvasást a második fejezethez!
Csókollak Titeket,
Adriana
All for love |
Sophia
Madrid
Az ég reggeli narancsosságában felkelő
napkorong első sugaraival emelkedik ki a fáradtságára jótékonyan ható
eszméletlenségből a fiatal, spanyol nő is. Hosszú percekig járattatja sötét
tekintetét a csupasz plafonon, majd a horizont mögött felbukkanó Nappal együtt
ül fel puha ágyában, s mezítelen lábait a hűvös fapadlóra helyezi. Vékony
karjaival ellöki magát az ágytól, és irányba veszi a szobához tartózó fürdőt.
A sötétbarna csempével burkolt zuhanykabin
tejüvegből készült ajtaja mögött ledobja fekete selyemből készült hálóingjét,
és megnyitva a vizet, a zuhanyrózsából alázúduló víz alá áll. Míg puha, nap
barnította bőrét langyos víz simogatja, trópusi gyümölcsök illata által
ihletett tusfürdőjével keni be karcsú testét. Mintha megállna az idő, engedi,
hogy a vízcseppek legördülve félhosszú hajáról, vállairól, elmossák azt a
furcsa, eddig ismeretlen érzést, amely lelkének eldugott szegletében terjeng.
Nem érti, miről lehet szó, mégis fél egy kicsit, mi fog történni.
A válla alá érő, nedves hajából kicsöppenő
vizet puha törülközőben itatja fel, majd kilépve sötét fehérneműjében a
szobájából, fekete sortnadrágba és fehér, lenge pólóba öltözve, kényelmes
futócipőjébe bújtatva a lábát, halkan lesétál a földszintre. Tekintetét
körbevezeti a fehérre festett, képekkel díszített falon, miközben kikulcsolja
maga előtt a tejüveg berakásokkal díszített bejárati ajtót, és kilép az egyre
felmelegedő utcára.
A meredek, keskeny utcákon lassan kezd
futni, élvezi, ahogy a friss levegővel érkező harmatcseppek arcán, s fedetlen
vállain suhannak végig. Tüdejét mélyen megtölti az oxigén dús levegővel, s éles
pillantását végigvezeti a környéken. A fényűző villák üvegfalaikkal magasodnak
vékony alakja fölé, s a hatalmas telkeken pazar sportautók ékeskednek.
Ő nem ebben a fényes világban, hanem az
önzetlen szeretetben nőtt fel bátyjával és családjukkal, s amikor Sergio híres
focistává vált, sem szálltak el a hirtelen jött hírnévtől. Két lábbal álltak
végig a földön, és nem szívesen mutogatták azt, amiket Sesétől kaptak különböző
alkalmakkor. Nem költöztek nagy, új házba, hanem szépen-lassan újítgatták fel a
családi fészket. Nem váltak a nagy Ramos családdá, akik azt mutogatták, mennyi
pénzük van. Sophia is kapott új telefont, felújították a szobáját sevillai
otthonukban, valamint elhalmozták drága ruhákkal, mégsem vált fellengzőssé. Megmaradt
annak az életvidám, huncut mosolyú, két lábbal a földön álló, mégis derűs
lánynak, akit mindenki szeretett. És ez neki így tökéletes volt. Nehezen
küzdött meg az ismertséggel járó nehézségekkel is, de végül sikerült maga
mögött hagynia a kudarcokat. Elvesztett sok barátot, akik nem önmagáért
szerették már, és hátra kellett hagynia a kényelmes, hétköz napi életét. De
helyette láthatta, ahogy bátyja minden álmát valóra váltja, és ez kárpótolta a
sok negatív dologgal szemben.
Mély levegővételekkel próbálja friss
oxigénért kiáltó tüdejét lenyugtatni, míg átlépi a Ramos-villát körülölelő
kovácsoltvas kerítés kapuját. Selymes hajába vezeti hosszú ujjait, és kíváncsi
tekintettel vizslatja a környékbeli házak ébredezését. Könnyedén lenyomja a
bejárati ajtó kilincsét, majd ügyelve arra, hogy bátyja és annak felesége talán
még alszik, lépked felfelé a sötét fából készült lépcsőn. A meleg levegőtől
áthevült végtagjainak kellemes hűsséget kölcsönöz a fehér falra rögzített, a
lépcső mentén felfutó, krómozott korlát hideg felülete.
Kifújva a tüdejében tartott levegőt, zárja
be maga után ideiglenes szobája sötét ajtaját, majd levetkőzik, s néhány perc
alatt lezuhanyozik. Bár még szívesen élvezné a vállára folyó, hűs vízcseppeket,
kelletlenül zárja el a csapot, s teker vékony teste köré egy puha törülközőt. A
szobában bátyja várja. A magas férfi a hátsókertre néző erkélyajtó előtt áll, s
nyugalommal fürkészi a hatalmas lombú juharfákat.
– Buenos
días, Sese! – szólal meg néhány pillanat csöndes várakozás után az andalúz
nő, majd még mindig fél kézzel mellkasa előtt összefogva a fehér törülköző
sarkait, egy apró puszit lehel a férfi kétnapos, mégis rendben tartott
borostával borított, puha arcára.
Amíg Sergio néhány perc alatt elsorolja,
mennyi tennivaló vár még rájuk Madridban, Sophia gondosan kiválogatja azokat a
drága ruhadarabokat a szekrényéből, melyek potenciálisak a délutáni látogatásra
Sienna forgatásán. Feltartott mutatóujjal jelzi bátyjának, azonnal visszajön,
majd belép az apró gardrób kétszárnyú ajtaján, és behajtva azt, felvesz egy
fehér alsónemű szettet. Hosszú lábait fekete, selyemre hajazó anyagból készült
sort nadrágba bújtatja, majd belebújik egy pánt nélküli, krémszínű topba. Kilép
az ajtók takarásából, és megmutatva magát, körbefordul Sergio előtt.
A férfi arcán büszkeség és szeretet
uralkodik el. A focista is érzi, lelkéből minden baj, aggodalom elszáll, amint
meglátja húgát. A folyton csillogó, sötét szemekbe nézve viszontlátja
gyerekkori önmagát, és ezért talán sosem lehetne hálásabb. A húga az, aki a
földön tartja, aki kirángatja az egyéjszakás kalandok hálójából, aki szavakkal
védelmezi mindenki előtt. Aki igazán tudja, milyen volt a férfi régen, milyen
valójában, és Sergio önző módon ezzel téríti vissza magát minden alkalommal a
helyes útra. Ha a nő nem lenne, talán az igazi Sergio Ramos se lenne többé.
– Mindenkinél csinosabb vagy, húgi! –
nyitja végül ajkait szólásra a gondolatai közül kilépő Sergio, majd kezeit
Sophia felé nyújtja. Szoros ölelésbe vonja, míg a nő – akár egy szeretetre éhes
kismacska –, bújik a focista izmos karaji közé. Órákig képesek lennének így
maradni, s hitetlenül mosolyognak egymásra, amikor szinte egyszerre bontakoznak
ki a másik öleléséből. Akár akarják, akár nem, az élet folyik tovább, s ezen
nem változtathat két ember sem.
Együtt indulnak el a folyosón a lépcső
felé, míg Sergio hosszú karjával átkarolja húga vékony vállát, a fiatal nő
örökké kíváncsi tekintete szeretett sógornője után kutat. A középbarna
hajkoronát az étkezőben pillantja meg, így kibontakozik bátyja óvó öleléséből,
s szélsebesen vág át a tágas nappalin. Egy puszival köszöni meg szótlanul
Callistének a reggelit, amely most az üveg étkezőasztalon áll, majd helyet
foglal, és siettetve az egymásra szerelmesen néző házasokat, hozzálát egy
csokoládés muffin elfogyasztásához.
– Remélem, készen állsz, mert délután
elmegyünk a forgatásra. – kacsint Sia vidáman a fiatal spanyolra, majd minden
figyelmét egy sajtos croissantra irányítja.
A portugál nő melegséggel a szívében
pillant néha fel szerelmére és annak húgára, akik többnyire nosztalgiázással
űzik el a reggeli érkezés közben néha beálló csendet. Vitathatatlanul boldog,
amiért neki megadatott ez az élet. Hálát érez sok ember iránt, de jól tudja
közben, hogy aki segített átlépni az elé kerülő akadályokat az életben, az a
spanyol focista. A férfi folyamatosan segítette őt szinte mindenben. A
kezdetben felröppenő, rosszindulatú pletykákkal ellentétben Sergio sosem a
pénzével támogatta feleségét. A focista szeretetével érte el azt, amit más,
korrupt emberek a pénzükkel. Neki nem kellett a zsebébe nyúlni azért, hogy Sienna
egyike lehessen Európa legfényesebb filmcsillagainak. Büszke volt a fiatal,
portugál nőre, hiszen az minden álmát elérte, szinte teljesen egyedül. Hosszú
éjszakákon át tanulta be a szövegeit, majd hihetetlen pontossággal mondta
vissza azokat a reggeli kávéja elkészítésekor. Neki ez jelentette az egyik
legnagyobb örömöt. A színészkedés volt a spanyol focista mellett a másik nagy
szerelme.
A reggel hamar elrepül, s mindenki a saját
útjára megy. Sergio és Sophia együtt indulnak el, s amíg a focista kitartóan
állja meg a helyét a kemény edzésen, húga büszkén mosolyogva foglal helyet a Bernabéu lelátóinak végeláthatatlan sorai
között. Kényelmesen elhelyezkedik az egyik hófehér műanyagszéken, majd lábait
kecsesen keresztezve a másikon, táskáját körülölelő kezeit combjára fekteti.
Izgalommal fürkészi a pályát, de sötét pillantása néha-néha elsötétült
képernyőjű telefonjára téved. A drága készüléktől várja, hogy Sienna végre
telefonáljon és jó hírekkel szolgáljon.
Sienna
Madrid
Idegességében a vékony ujjai közé került,
nyári ruhájának szoknyáját gyűrögeti. Többször is hirtelen feláll, hogy tegyen
pár bizonytalan lépést a kijárat felé, ám minden alaklommal visszaül eredeti
helyére. Egyedül van a fehér szobában, mégis frusztrált érzésekkel pillant
körbe néhányszor. A kényelmes fotelek, az üveg dohányzóasztalok és a felsőbb
tízezer által olvasott magazinok összképe nyugtatja meg kissé. A híres, madridi
magánklinika híres a diszkréciójáról, így nem véletlenül választja sok gazdag
és ismert ember ezt a helyet. Az orvosok és ápolók tökéletes összhangban állnak
a gyermeket váró vagy várni akaró nők rendelkezésére, s a tetemes pénzösszegek
fejében királyi ellátásban részesül minden egyes látogató.
Sienna többször is nyugtalanul veszi kezei
közé bőrből készült borítéktáskáját, majd kiveszi belőle néma telefonját, hogy
azt szuggerálva repüljön az idő. Szinte pontosan akkor, amikor az ő időpontja
fölé ér a szoba falán lógó kvarcóra fém mutatója, kinyílik a szoba másik végén
álló ajtó, s egy napszemüvegét éppen felvevő nő lép ki rajta. A portugál nő
figyelemmel kíséri az előtte lehaladó nő lépteit, majd amikor azok eltűnnek a
nagy üvegajtó mögött, félve áll fel. A rendelő ajtajában egy őszülő hajú,
szemüveges doktor áll, és bíztatóan mosolyog rá a nőre, mielőtt visszalép a
tágas irodájába, nyitva hagyva az ajtót Sienna előtt.
A fiatal nő lassan lépked tűsarkújában a
márványpadlón, majd megtorpan néhány pillanatra a sötét faajtó előtt.
Farkasszemet néz az azon elhelyezett névtáblával, majd erőt merítve a számár
legkedvesebb dolgok egyikéből, a hasában növekvő babából, belép a szobába.
– Jó napot, Señora Ramos! Hogy
érzi magát? – áll fel kényelmesnek tűnő bőrszékéből a korosodó orvos, majd
kedvesen invitálja beljebb újabb páciensét.
– Buenos tardes! – köszön halkan a
fiatal, portugál nő, majd elengedve füle mellett a hozzá intézett,
formalitásoktól tömött kérdést, becsukja inkább a mögötte még mindig nyitva
álló ajtót.
– Kérem, foglaljon helyen, néhány
dologról szeretném a vizsgálat előtt megkérdezni. – mutat az orvos a hatalmas
íróasztala előtt álló fotelek egyikére, majd leül. Sienna még mindig óvakodva
mozog, lassan foglalja csak el a helyét a puha ülőalkalmatosságon, majd
felpillant sötétre festett szempillái alól az orvosra.
– Még sosem voltam ilyen
helyzetben, Señor Hernandez! – pillant orvosára kissé már szerencsétlenségében
mosolyra húzódó ajkakkal Sienna, majd felsóhajt, és eltökélten folytatja. – De
bízom magában.
Az orvos bólint, majd néhány
formális kérdést tesz fel a kezdeti stádiumban lévő terhességről. Sienna óvatosan
viselkedik, minden válaszát jól átgondoltan ejti ki világos rózsaszínre
festett, telt ajkain. Alig egy órával később, túl egy alapos ultrahangos
vizsgálaton, fellélegezve lép ki a klinika előtti parkolóba. Jeges rémület
kúszik a gerincén végig, ahogy megpillant néhány felé tartó fotóst.
Napszemüvegét villámgyorsan vékony orrára helyezi, majd karjait maga elé tartva
indul el sietős léptekkel autója felé.
Már tudja jól, ezek a fotósok alig
várják, hogy leadhassák a magánklinika előtt készült fotókat a világ nagy
pletykalapjainak, így mindenki tudni fog másnap a fiatal, portugál színésznő és
az ex-nőcsábász sztárfocista közös gyermekéről. A körülmények pedig laponként
eltérőek lesznek, ebben teljesen biztos.
Léptei sietősek, magassarkú
cipőjének sarka minden lépésénél határozottan a sötét betonnak ütközik. A nő
karjaival tartja távol magától az értékes képeket készítő fotósgárdát, majd
csak akkor nyugszik meg némiképp, amikor piros sportautójával végre egy
forgalmas, madridi sugárúton hajt. Borítéktáskája felől lenémított telefonját
hallja meg rezegni. Átnyúl a mellette lévő ülés felé, s a táskát az ölébe
húzva, fél kézzel előkeresi a telefonját. Néhány olyan hasznavehetetlen tárgy
után, mint például egy kifogyott golyóstoll, vagy egy Chanel rúzs, végre
elcsúsztatja a telefon képernyőjén vékony ujját, s a fehér készüléket füléhez
emeli.
– Igen, tessék? – szól bele,
közben szinte minden figyelmét a forgalmas útnak szenteli. Tekintete néha
fürkészve pillant körbe, fehér rendőrautók után kutatva, akik, ha rajtakapják,
biztosan feltartják, és elkésik.
– Hola, Sia! – köszönti a portugál
nőt a telefon túloldalán a fiatalabb Ramos, aki nagy lelkesedéssel kezd el
beszélni. – Most lett vége az edzésnek, Sese bemutatott néhány csapattársának,
akit még nem ismertem, és ha te végeztél, beugorhatnál értem.
– Jól van, húsz perc és ott
vagyok. – sóhajt fel Sienna gondterhelten, remélve, hogy nem kell Sophiának
sokat várni a madridi stadion előtt állva, hiszen a délutáni csúcsforgalomnak
köszönhetően az egész város kezd eltelítődni a sok közúti járművel.
Nem egészen fél óra múlva
kanyarodik be a hétköznapi délutánhoz mérten kihalt edzőkomplexum, a Valdebebas
hatalmas parkolójába. A távolban még felfedez néhány ismerős autócsodát,
Ronaldo fekete Porchéjét, meg Benzema Bugattiját, sötét tekintetét inkább a
főbejárat felé tereli. A hatalmas üvegajtók előtt egy alacsony, mégis karcső
női alakot lát meg. Ajkain apró mosollyal kanyarodik le oldalra, majd lassít
le, hogy mérnöki pontossággal álljon meg a tűzpiros autó a spanyol nő előtt.
Sophia izgatott mosolyt villantva
ül be az anyósülésre, majd miközben halvány rózsaszín, nyári ruháját igazgatja,
szinte majd szétveti a kíváncsiság. Siennát megmosolyogtatja a fiatal nő
mindent tudni akaró jelleme. Sophia Ramos előtt semmi sem maradhat titokban,
előbb-utóbb minden titokra fény derül Soph jóvoltából, és ebbe bele is kell
annak törődnie, aki megismeri a spanyol nőt.
– Nos, Señora Ramos, mi történt a
klinikán? – szólal meg végül Sophia, ezzel egy időben pedig megszűnik a különös
késztetése arra, hogy folyamatosan fészkelődjön a kényelmes bőrülésben.
– Pont így kell hívnod? – húzza el
telt ajkait, nemtetszését kifejezendő, Sienna. – Az orvosom is így szólít –
teszi hozzá végül kuncogva, és jóleső felszabadultsággal mesél el mindent a
vizsgálatokról, amelyek megestek vele, pont mint a legtöbb hathetes terhessel.
Read all about it |
A lemenő napkorong narancsos
fényében két fiatal nő tart nevetgélve egy sebtében rögtönzött parkoló felé,
ahol vidám beszélgetés közepette ülnek be az idősebb tűzpiros sportutójába,
majd elhagyják a Madridot északról övező dombság lankás pusztaságát. Sienna
Mendez, a világhírű színésznő, és férjének, a sztárfocista Sergio Ramosnak a
húga, Sophia Ramos ül az autó sötétített ablakainak jótékony takarásában. A
rádióból megszólaló zenét lehalkítva beszélgetnek könnyed témák között ugrálva,
míg a spanyol főváros felé tartó főút felé száguldanak. A domboldalon nőtt
pusztai növényzetet felváltja néhány kiszáradó félben lévő mandulafa, majd
minden más eltűnik, s csak a kietlen táj fogadja őket.
Szélsebesen száguldanak az
egyenes, kihalt úton. Sienna nevetve hallgatja a mellette ülő spanyol nő vicces
történeteit, s közben az előtte húzódó útra koncentrál. A kétsávos, elhagyatott
szakasz lassan egyre több kanyarral kezd meredekebbé válni, s néha magányos
táblák jelzik az utazóknak a Madridtól való távolságot. Egyre több fa emelkedik
az út szélén, s száraz aljnövényzet is feltűnik, ahogy egyre közelebb tartanak
a főváros felé.
Nem érdeklik a korlátok. Nem
zavartatja magát, amikor kissé erőteljesebben helyezi lábát a gázpedálra,
miközben a mellette ülő hangos kacaja tölti be az utasteret. Száguld, és ez
olyan mámorítóan hat rá, mint a függőnek a drog, mint az alkoholistának a
minőségi whisky. Gyakorta csinálta ezt régebben is. Szeretett itt lenni, egy jó
autó és a kísérteties csönd társaságában. Amikor összekapott valakivel, mindig
erre jött, hogy kiszellőztesse a fejét. Több mérföldre a pezsgő Madridtól
leparkolt, és csak nézte a szürkületben kigyúló fényeket.
Egy nagy kanyarban szemben feltűnő
fénycsóvák is ezekre a városi fényekre emlékeztetik. Csak néhány pillanattal később
éri el a tudatát az, hogy ennek nem így kéne történnie. Nem kéne ennek a
vakítóan fehér fénypárnak teljesen vele szemben közelednie. Néhány
tizedmásodperc csupán, és elveszti minden akaraterejét, amivel irányítani tudja
önmagát, a karjait, lábait, a sebességkorlát fölött száguldó autót.
Az aszfalton lefékezett gumik
kísérteties súrlódása, a fém jellegzetes, metsző csikorgása, s egy elveszett,
kétségbeesett sikoly, amely olyan erővel férkőzik elködösült tudatába, akár az
élesen húst átszelő üvegszilánkok. Minden olyan hirtelen történik. És a
legrosszabb, hogy tehetetlen, teste nem engedelmeskedik az utasításainak. Úgy
érzi, lefelé kezd zuhanni, s lassan elnyeli a néma sötétség.
Drága Adriana!
VálaszTörlésMár nagyon vártam ezt a fejezetet, és szokás szerint nem okoztál csalódást, éppen ellenkezőleg. Mindig azt hiszem, hogy már nem tudod felülmúlni magad az egyes részek után, de folyton tévedek. Csodás író vagy, egyszerűen elveszek a soraidban, annyira jó az egész.
Viszont azt még véletlenül sem gondoltam volna, hogy erre fog elhaladni a cselekmény, méghozzá ilyen hirtelen. Szóval még a fejezet címe is találó lett.
Az eleje annyira tetszett a résznek, annyira megható és idilli volt az egész, egy pillanat erejéig elfogott az irigység is, hiszen milyen jó lehet már Sergio Ramos húgának vagy feleségének lenni. Ami azt illeti, én is így képzeltem el az egészet, ahogy te megírtad ebben és az előző részben.
Aztán jött a baleset, és én teljesen lesokkolódtam. Megszólalni se bírok. És igazából csak reménykedem benne, hogy mindkét lány és a magzat is megússza a balesetet élve, de túl szép lenne, ha így történne, és ami azt illeti, van is sejtésem, melyikük szenvedi meg jobban a balesetet. És mi lesz majd Sergio reakciója? Bele sem merek gondolni...
Mindenesetre, nagyon kegyetlen húzás volt ez, viszont annál jobban tetszett, mert érdekes csavarokat rejthet ez a történetben. És mérhetetlenül kíváncsi vagyok, mit hozol ki ebből ezek után. Én imádni fogom, bármi is legyen az! :D
Nagyon várom a folytatást!
Puszillak,
Noemi
Drága Noemi!
TörlésMindig hatalmas öröm a Te soraidat olvasni. Sokszor úgy érzem, nem is érdemlem meg, hogy ennyi kedves olvasó vegyen körül, és ezt Neked is nagyon köszönöm! :)
Egyrészről örülök, hogy tetszett a rész, és azt is sikernek könyvelem el, hogy a címet találónak tartod. Mindig hirtelen ötletektől vezérelve adok címet a fejezeteknek, és ez úgy látszik, most teli találat volt.
Én is hasonlóképp éreztem, amikor a sorokat írtam. Ritka pillanatok egyike volt, amikor a szavak jöttek maguktól, és csak írnom kellett, semmi több. A balesetről megpróbálok semmit sem elkotyogni, hogy azért a meglepetés jól elérjen szombaton. ;)
Köszönöm szépen, hogy időt fordítottál az olvasásra, illetve arra, hogy írtál nekem pár sort! :)
Puszillak,
Adriana