Drága Olvasóim!
Ma van az év utolsó napja és ahogy sokan, úgy én is már lassan elkezdek készülődni az estére, azért gondoltam rátok és eldöntöttem, hogy ma is rakok fel friss részt.
Szeretnék mindenkinek boldog és sikerekben gazdag Újévet kívánni, és köszönöm, hogy 2016-ban is sokan támogattatok és a korábbi nehézségek ellenére erőt adtatok a folytatáshoz.
Puszillak Titeket,
Adriana
 |
| La bicicleta |
Sergio
Madrid
Izmos karjait az üvegkorlátra támasztva
áll a felkelő Nap fényében a tágas teraszon. Hosszú percek óta csak némán
figyeli a természet elbűvölő csodáját, míg a korai órákban a kezében egy fontos
telefonszámot rejtő papírt forgat.
Nem tudja, helyes lenne-e felhívnia
Alessandrát. A nő végtelenül kedves volt vele két nappal ezelőtt, de a focista
nem biztos benne, hogy nem csak udvariasságból adta-e neki meg a számát. Ráadásul
ott van Sienna is. Minél hamarabb beszélniük kellene. Mert az állapot, hogy
kerülgetik egymást a házban és nem tudnak a saját életükre koncentrálni, hiszen
a másikat mindig figyelembe kell venni a döntéseiknél, tarthatatlan.
A férfi végül úgy dönt, smst ír. Hamar
beírja drága telefonjába a számot, elmenti az olasz nő neve alatt, majd rövid
üzenetben kávézni hívja hétfőre. Szombat lévén pedig legalább Sergiónak is
marad ideje beszélni Siennával. Pont annyi, hogy szorítsa is a két nappal
későbbi találkozó tudata.
Addig mindent meg kell beszélniük.
Sienna
Madrid
Kétségbeesettségtől összeszűkült torkát
felmelegítve fut le a drága zöldtea az ajkain keresztül a nő üres gyomrába,
miközben a portugál szépség fakó tekintetével a távolban kirajzolódó, spanyol
főváros kora reggeli óráiban felpezsdülni készülő élet jeleit figyeli.
Olyan békés, olyan nyugodt minden. A
tökéletesen lenyírt gyep a szomszédság hatalmas hátsókertjeiben, a végtelen
luxust hirdető autócsodák a házak felhajtóján, a selymes szaténokkal
elfüggönyözött hálószobák nyitott erkélyajtói, a szinte érezhető, fanyar
kávéillat és lágy dzsessz dallamai a hajnali napsugarakkal tovaszállva a friss,
nyárillatú levegőben.
Mégis, a fiatal nő gondolataiba ezek az
apró, hétköznapi csodák nem férkőzhetnek be. Nincs hely már a nő lelkében
másnak, csakis a szeretett férfinak, aki mégis napról napra egyre távolabb
lépked tőle. Sötét szemeibe csillogó könnyek szöknek.
Eddig szerelme legalább felé fordult. De a
napok, hetek múlásával a férfi mintha megelégelte volna őt, mintha megunta
volna, hogy ezt még el kell viselnie, egyre messzebb került tőle. Sienna tétlen
napjainak minden józan, gyásztól terhelt gondolatát Sergio tölti ki, de a nő
egyre közelebb kerül a zord igazsághoz; a férfi szerelmének kalitkájába
szorult. Nincsen menekvés, az aranykalitka vékony rácsai, időtálló védelme
lassan emésztik fel a nőt belülről. Mintha minden tárgy, minden érintés emlékek
ezreit szabadítaná rá a felejtésre vágyó nőre. És ő gúzsba kötve, tehetetlenül
figyeli, ahogy a férfi szemében lassanként kialszik a szerelem utolsó szikrája
is, és az aranykulcs lassan kicsúszik a kezéből. Nincs már, aki kimenthetné az
otthonából vált börtönéből.
De az emlékek makacsok és nem tágítanak. Képek
a falon, vázák a polcokon, virágok az asztalokon, puha takarók a nappali
bőrkanapéján; csupa emlékektől csöpögő tárgy, amelyeket a portugál nő lassan
úgy kerül, mint a tüzet. Fél attól, hogy megint úgy megégeti magát, mint akkor,
amikor meggondolatlanul belépett Sergio új hálószobájába.
Bár első látásra el sem hitte, milyen
személytelen a tágas vendégszoba hófehér falaival és szürkésbarna fából készült
bútoraival, de végül rájött, a férfinak talán pont erre van szüksége. Egy
helyre, ahol minden világosszürke díszpárna, minden hófehér ágytakaró és pléd a
tiszta lap az újrakezdéshez. Újrakezdéshez, amelynek buktatókkal teli útján
Sergio már sikeresen elindult, hátrahagyva a múlt árnyai között tévelygő
Siennát.
A portugál nő végül mélyet sóhajtva löki
el magát vékony csípőjével a terasz üvegkorlátjától, majd kezei között az üres
teáscsészéjével, belépked a konyhába. Mint addig hosszú évekig, most is
bekapcsolja a zenelejátszót, amelyen halk, spanyol dallamok indulnak útjukra a
házban, majd egy nagy bögre kávét főz a focistának és egy adag tükörtojással
megkoronázott avokádós pirítóst is elhelyez a konyhapulton. Aztán könnyes
szemmel lépked fel a lépcsőn, megáll néhány pillanatra a folyosón, ránéz Sergio
szobájának résnyire nyitva hagyott ajtaján, és végül elfordítva az arcát,
egyenesen a hálószobájába megy.
Sosem gondolta, hogy egyszer ide jutnak
majd a férjével. Sienna megint sajgó szívvel konstatálja, a focista
ruhadarabjai közül már csak néhány lóg az elhagyatott vállfákon a régen közös
gardróbjukban. Mintha a férfi minden reggel csak az aznapra szükséges ruháit
vitte volna magával a saját szobájába, ezzel esélyt adva az időnek, hogy
jelezhessen. Telnek, múlnak a napok, és ezzel egy időben a portugál nő párja egyre
távolabb sodródik tőle.
Sienna sebtében kap magára egy fekete,
áttetsző selyeminget hófehér sorttal, majd lábait magassarkú, pántos szandálba
helyezi és megszokásból még néhány ezüst ékszert is magára tesz. Amíg a
megrendelt taxija meg nem érkezik, leheletnyi sminket visz fel az arcára,
gondosan ügyelve a szeme alatti sötét karikák eltüntetésére, aztán a haját
lófarokba köti és napszemüveggel fedi el az arca jelentős részét. Karjára
helyezi sötétszürke táskáját, majd a kezébe veszi a telefonját. Arca ég a
szégyentől, amikor megfutamodva inkább a füléhez emeli a vékony készüléket,
hogy telefonálást színlelve meneküljön el a közben reggelizni készülő
focistával váltandó kínos beszélgetéstől.
Hangosan fújva ki a mindaddig tüdejében
tartott levegőt, ül be a fiatal nő a kanárisárga autó hátsó ülésére, majd maga
mellé dobva táskáját és telefonját, a jelenlegi forgatása színhelyét jelöli meg
úti célként.
Sergio
Madrid
Már előre tartva az edzéstől, csapja be
maga mögött fekete Audijának vezetőülés felőli ajtaját a spanyol férfi. Orrára
fekete pilótaszemüveget helyez, ezzel kizárva a magánszférájából a felé rohanó
fotósokat és újságírókat. Nemes egyszerűséggel ereszti el a füle mellett a rá
záporozó kérdéseket, és a vállán pihenő sporttáska pántjába kapaszkodva tör
utat magának az egyre sokasodó embertömegen. Hiába álltatja magát, ez a sok
pletykahajhász csakis azért van ilyen kora reggeli órában az edzőkomplexum
előtt, hogy az ő szaftos magánéletéről informálódjon – egyenlőre sikertelenül.
Bár Sergio arcára már csak a puszta gondolat is mosolyt csal, hogy rövid idő
kérdése, és a „nevét elhallgatni kérő bennfentessel” újra találkozzon a
napilapok hatodik oldalán.
– Hola,
Sese! – tűnik fel a focista mellett Benzema magabiztosan vigyorgó arca. A
francia most is kirobbanó formában van; és még csak észre sem veszi a nevét
kiabáló embereket a hátuk mögött.
– Hola – motyogja Sergio kedvetlenül, miközben megrázza a mellette lépkedő felé
nyújtott jobbját.
– Minden oké? – tolja fel rövidre nyírt
haja fölé a csatár a napszemüvegét, aztán kutató pillantással méri végig
csapattársát.
– Fogjuk rá – von vállat az andalúz
férfi, közben menekülve a kínosnak ígérkező beszélgetés elől, inkább
hozzáérinti táskájára erősített beléptető kártyáját az ellenőrző kapu lézeres
lapjához.
– Még mindig nem beszéltétek meg? – vonja
fel a francia a szemöldökét kérdőn, aztán ő is belép a látogatók elől elzárt
folyosóra.
Néhány másodpercig csak csöndben haladnak
egymás mellett. Sergio a csatár könnyed hangvételét irigyli a témával
kapcsolatban, azonban Karim fülét nagyon bánthatja a csönd, ugyanis még mielőtt
beléphetnének az öltözőjükbe, megállítja spanyol csapattársát.
– Hé, mit szólnál, ha ma este lelépnénk
valahova bulizni? – Benzema érdeklődve nézi csapattársát, aztán gyorsan
hozzáteszi. – Mi Rosie-val már amúgy is meg akartunk nézni egy új klubbot, ami
nemrég nyílt a belvárosban. Eljöhetnél te is, aztán felszedhetnél valakit magad
mellé.
Sergio hitetlenül felnevetve rázza meg a
fejét, aztán próbálva azt a mentséget találni a csatárnak, hogy francia vérrel
az ereiben neki sokkal könnyebb túllépni valakin, inkább kikerüli a focistát és
belép az öltözőbe. Túlkiabálva az általános hangavart, köszön a csapattársainak,
majd a közelében lévőkkel kezet fog és végül leül a saját helyére.
Miközben csöndesen öltözik át hófehér
edzőmezébe és maga mellé teszi a fekete melegítő felsőjét, végig magán érzi a
mellette készülődő Casillas vizslató tekintetét. Szinte megparancsolva magának,
hogy még csak véletlenül sem néz semerre, elő veszi a telefonját és rövid
üzenetet ír. Hosszú másodpercekig köröz ujjával az fiatal, olasz nő neve
fölött, miután vagy ötször végigolvasta a rövid, bulira invitáló smst, majd
gyorsan elküldi inkább a szöveget, amikor hangos ajtócsapódással Ancelotti lép
be a fehérre festett falú helyiségbe.
Mindössze néhány hangos szó és lelkesítő
ösztönzés kell ahhoz, hogy a vezető edző nyomában a legtöbb focista elinduljon
az edzőpályák felé. Sergio már előre tart attól, mit akarhat tőle a
csapatkapitányuk, amikor Casillas szándékosan marad le kissé a sereghajtóként
sétáló Rodríguez mögött.
– Legalább nekem ne hazudd azt, hogy
minden rendben van veled – szólal meg halkan a kapus. A kezei között tartott neon
sárga kesztyűjére mered.
Sergio néhány pillanatig csak hallgat.
Aztán kezdi ellepni az agyát a vörös köd és lassan eszébe jut minden
rosszindulatú, ingerlőnek szánt kérdés, amelyet az újságírók tesznek fel neki
már hetek óta. Eszébe jut, hogy az edzője még a húga halálát sem tekintette
eléggé nyomós indoknak ahhoz, hogy ne kelljen részt vennie a temetés után három
nappal egy öltönyös fogadáson.
És bár már előre tudja, nem a Királyi
Gárda legjobb kapusára kéne zúdítania az addig elnyomott gondolatait, a problémák
visszavonhatatlanul törnek a felszínre.
– Nincsen semmi bajom, Iker – áll meg,
dühtől remegő hangjával kissé meglepve spanyol csapattársát. Sergio addig vár,
míg a legutolsó focista, a fehérbe öltözött James is eltűnik a következő kanyarban. Aztán
jóval hangosabban folytatja. – Mióta meghalt Sophia, mióta kiderült a válásom,
mindenki csak kérdezni tud. Az emberek sajnálnak és nem is ismernek, de azért
ott loholnak a nyomomban, hogy valamit, bármit megtudjanak Siennával
kapcsolatban. Te ezt nem értheted, Iker, de engem már ez is kikészít!
Casillas néhány pillanatig némán vizslatja
érzelemmentesen csillogó szemével legjobb hátvédjét, aztán lesújtottan fordítja
el a fejét.
– Sajnálom, Sergio – a hangjába most enyhe
megbántottság vegyül. – Eddig azt hittem, hogy barátok vagyunk, hogy megbízol
bennem. Azt hittem, hogy ismerlek, de – és akkor őszinte sajnálattal méri végig
spanyol csapattársát. – sajnálom. Nem kellett volna valótlant feltételeznem.
Sergio még másodpercekkel később is
leforrázva áll a kihalt folyosó kellős közepén és a csapatkapitánya távolodó
alakját figyeli. Pislogni is alig mer; olyan ez, mint egy rossz álom. Ki tudja,
mi vár még rá?
Legszívesebben most azonnal összepakolna
mindent és lelépne erről a nyomorult helyről, de végül győz a lehiggadt, józan eszét
uraló énje. Nem mehet el, mert az elvarratlan szálak csak rontanák a már így is
kilátástalan helyzetét. Most inkább azzal kell törődnie első sorban, hogy
kibékítse Ikert és beszéljen Siennával.
A fenébe se kívánja már Benzema
buliját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése